2018. április 29., vasárnap

Holly

Ez a blog azután indult, hogy Holly megszületett, kb 10 éves lehet ........ Az utóbbi időben csak küszködés, hogy fennmaradjon mert nem akarom veszni hagyni, sok dolgot elfelejt az ember és mikor néha jövök olvasgatni megannyi emlék özönlik ami már rég az idő martalékává vált ........ és olykor egy-egy bejegyzés elolvasása igazi érzelmi cunami áradatot hoz magával. Imádom.

Most is egy kis apróságot jöttem feljegyezni habár kétlen, hogy ezt valaha is elfelejteném. Aki Facebookon is ismer annak nem újdonság de én ezerszer el tudnám mondani, hogy mennyire büszke vagyok Hollyra, aki a hónap tanulója lett. Természetesen a két picikémre is akik mint a szivacs úgy szívják magukba az angolt. 



2018. április 1., vasárnap

továbbítva ..................

............... hát ez nem jött össze.

A bevándorlási hivatal nem tudott döntést hozni az ügyben ezért tovább adott minket a bevándorlási bírónak. Na bumm 👀 ...... pedig számítottam rá, hogy végre megkapjuk, hogy igen vagy nem. Már az sem érdekel, hogy melyik csak legyen már vége, ez a bizonytalanság rémséges. Ehelyett, most várunk, ismét mellékvágányon vagyunk. Azt mondják 2-3 hónap , prioritástól függően. De igazából már ez sem lényeges, így legalább az iskolát a gyerekek nyugodtan befejezhetik, és addig talán lesz válaszunk is. ..........hogy őszinte legyek én mindkét helyen boldog tudok lenni már ⇆, amit hat hónappal ezelőtt el sem tudtam képzelni, nagyon megszerettem itt, sokminden van ami még hiányzik, természetesen a barátok a legjobban, de most, hogy húsvét van , a kötözött sonka például, a húsvét hétfő ami itt nem ünnep :(  hiányzik a mák, a májkrém, a kinder tejszelet........ sorolhatnám napestig. Persze ezek nélkül mind-mind meg lehet lenni. Viszont százszor-ezerszer több esélyük van itt a gyerekeknek egy jobb jövőre a mostani állapotok szerint.......... mert ugye nem tudhatjuk mi lesz itt vagy mi lesz Europában kb 10 év múlva.

2018. március 21., szerda

A nagy nap

Holnap megyünk Miamiba a válaszért.

.......... hogy izgulok-e? Nem tudom megmondani. Nagyon szeretnék itt maradni. Szomorú leszek ha vissza kell menni és így ahogy közeledik a holnap egyre biztosabb vagyok benne, hogy fellebbezni fogunk és nem adjuk fel. Ez volt az álmunk, a vágyunk nem szabad ilyen könnyen feladnunk. A sorsra bízom és hiszem, hogy mindennek megvan az oka. Azért nehéz lesz visszamenni, én aki imádja a havat most rettentően jól esett, hogy a tél kimaradt, hogy nem kellett bundabugyiba járni, hogy nem csúszkál az autó az úton, hogy nem izzadok le huszadszor mire végzünk az öltözéssel. Legrosszabb esetben is egy vékony pulóvert kellett magamra húzni és farmert. Valamiért ezt a feladatot kaptuk a sorstól és bízom benne előbb utóbb megtudjuk a miértjét.

......... hogy miért vagyok most ennyire “pozitív” ? Állásajánlatot kaptam! Hétfőn kezdek! Nagyon nagyon örülök neki. Holnap pedig már sokkal okosabbak leszünk és tudni fogjuk merre tovább.



2018. március 17., szombat

Miamiban

 Március 8.-án Miamiban voltunk interjún a vízum miatt, 22-én pedig megkapjuk a választ, hogy maradhatunk vagy sem. Ha nem még elvileg mehetünk tovább vagy fellebbezhetünk de nem hiszem, hogy élni fogunk vele. Ha megkapjuk a gyerekeknek ígértem egy kiskutyát vagy kiscicát, vagy mindkettőt, majd meglátjuk. Ha nem kapjuk meg akkor irány haza (Ausztria), nem hiszem, hogy vállalom a további megpróbáltatásokat. El sem tudjátok képzelni mennyire megviseli ez az egész a kapcsolatunkat a zapával. Nem túlzok ha azt mondom, hogy minden nap egy küzdelem és már nagyon elfáradtam. Annyi mindenen túlvagyunk már a 23 év alatt azt hittem ez már meg sem kottyan nekünk. De majdcsak túléljük ezt is. 


Miami strandjai különösen szépek, igazából azoknak való akik naphosszat szeretik a strandon süttetni magukat, másért nincs értelme idejönni többezer kilométerről, akkor inkább valami szép sziget.

Hoztam pár képet azt ott töltött három napról.









2018. március 2., péntek

Az elmaradt bejegyés 2.

Kedvtől függ, hogy hogyan megyek a gyerekekért a suliba. Ha autóval akkor beállok a sorba (ahogy a videón is látjátok majd) vagy odamegyek suli vége előtt kicsivel amikor még kifelé nem indulnak meg az autók olyankor be tudok surrani a parkolóba és így a gyerekeknek nem kell várakozniuk. De ha jó idő van igyekszünk biciklivel megoldani, azt pedig mutatom képekben :) Hannának is van biciklije de valamiért nem akar menni vele. 


2018. február 7., szerda

Az egyik lakó :)

Mint tudjátok Florida tele van mocsarakkal és tavakkal. Minden lakópark bejáratánál vannak ilyen kis tavak és vannak lakói is :) Ő a kis Ali - alias az aligátor. Igazán vendégszerető mert még egyszer sem akart lábat kóstolni, csak békésen nézelődik és sütkérezik.  Egyébként gyönyörű, olyan simogatnivaló, de azt azért senkinek nem ajánlanám. Viszont a húsa isteni finom, ajánlom mindenkinek ha olyan helyen jár és elérhető áron van.


2018. február 5., hétfő

Első karácsony az USA-ba - Az elmaradt bejegyzés 1.




Mivel 23.-án minden készülődést befejeztünk az óceán partra mentünk kicsit megpihenni.  Itt a 24.-e nem olyan napnak számít mint otthon vagy Európában így elég sokan voltak, az idő szuper volt és mindenki kedves mosolygos. Építettünk homokembert hó hiányában de a hullámok jöttek mentek és a homokembert a víz elmosta, pedig a gyerekek vízelvezető árkot is építettek köré :)))  Anyukám élvezi a meleget a napfényt, ő az aki nagyon nagyon nem szeretne visszamenni mert azt mondta többé látni sem akar téli kabátot és sapkát/kesztyűt. 

Élvezi,  - szavait idézem -  hogy egy száll bugyiban lehet jönni menni. Amíg anyu napfürdőzött én móresre tanítottam a családfőt :))



A nővérem párjának megmondtam, hogy arra menjen de csak ugrándozott tovább. Kissé bolondos a csáládunk de ez így van jól , hálisten az Imi sem egy karót nyelt. Nem szabad a életet túl komolyan venni, árt a léleknek. A nővérem fia is itt volt velünk ami külön élmény volt, bebizonyosodott, hogy valamit jól csináltam!!! na jóóóóó, jól csináltunk,
ő a negyedik gyerekem és mivel ő volt az első, cseppet el lett kapatva a drágám. De helyén van az esze és a szíve, a többi pedig nem számít. 


2018. február 3., szombat

Cím nélküli bejegyzés :)

Lányok és ha akad hímnemű aki olvas akkor fiúk :)

Nem akartam addig írni amíg nem kerülök egy olyan szintre amikor már én írok azaz ÉN és nem pedig az lény aki elfoglalat a helyemet a testembe. Nem ismerem és baromira bosszant, hogy elvonja az összes pozitív energiám. Bánt, hogy nem vagyok önmagam de lassan már árnyéka sem önmagamnak, törzsvendéggé vált egy olyan tulajdonság ami nem én vagyok és ami egyáltalán nem is akarok lenni!!! ÉN pozitív vagyok, barátságos, erős imádtam az életem és baromi elégedett voltam vele. A mai nap megjött a bevándorlási hivataltól a levél, be kell mennünk február 15-én a zöldkártya miatt, és ezzel a levéllel hihetetlen de úgy érzem megjöttem ÉN, vártam már, hogy végre lejárjon a hat hónap és mehessünk haza de ezzel a levéllel valami megmozdult, hihetetlen izgulok és nagyon-nagyon csalódott leszek ha vissza kell mennünk. Közben egy döntést is meghoztunk apával. Nem maradunk itt! Itt Floridába. Ez a pára el-vi-sel-he-tet-len. Így ha megkapjuk a zöldkártyát akkor irány a nyugati part, California, ahogyan az eredeti terv is volt. Sajnos az oltásokat még nem tudom hogyan fogjuk megúszni mert ugyan itt sikerült kibújni alóluk vallásra hivatkozva de California keményebb dió, ott nincs ez a lehetőség de hátha találunk valami kiútat. A lehangolt érzést valószínű a bizonytalanság okozta és még mindig bizonytalan a helyzetünk de legalább megmozdult az ügyünk, ugyanis eddig semmi nem történt, egészen a mai napig. 

A tesómék itt vannak nem is tudom írtam erről egyáltalán? Karácsony előtt érkeztek és február 15-én mennek haza, jó hogy itt vannak, nem vagyunk olyan egyedül. 

Sok-sok mindent meg kellene osztanom de amikor írni lenne időm pont nincs hozzá kedvem. Csinálni szeretnék egy youtube csatornát de egyelőre még nem tudom hogyan fogjak hozzá. Ha pedig eldől a helyzetünk az utazás szervezést mindenképpen felveszem a munkáim közé, az elmúlt egy hónapban 4-en kerestek meg tanácsért, órákat töltöttem a legjobb repjegy megtalálásával a szállás keresésével, az ülőhely kiválasztásával, látnivaló keresésével a környéken amerre mennek, belépők árával ésígytovább pusztán csak jófejségből, persze ők olyan emberek akiknek amúgy is segítenék, de az egyikük már akkor keresett meg amikor egy amerikai utazás szervező jól átverte őket Magyarországon és van pofája a nyaralás árának 10%-át legombolni róluk, hát sok-sok tanakodás után úgy döntöttem ez nekem tetszik és szeretnék ilyennel foglalkozni. Így majd sógorom segítségével szeretnék egy saját weboldalt ahol mindent leírok amit csak tudok Amerikáról, tippeket és tanácsokat adok, mert el sem hinnétek milyen sokat segítenek, ha én ezzel a tudással jönnék ki először Amerikába amit csak a 7 nyaralásunk alkalmával szedtem magamra már egy ezerszer jobb első nyaralásunk lenne. De erről majd később.


Volt egy szuper karácsonyunk, együtt az egész család, ennél nem kell több.

2017. december 11., hétfő

Elhavazva


El vagyok havazva pedig nem is havazik, kiérti ezt?!? :))) Minden nap tudnék írni, de rendszerint már nincs kedvem mikor lenne lehetőségem. Szokogatom az ittet, hogy tökértelmesen fogalmazzak :)) A gyerekek változatlanul szeretnek itt lenni, szeretik az iskolát, én változatlanul szeretek itt lenni de egy-egy gyenge pillanatomban inkább pakolnék. Az idő rohan, egyszerűen mióta itt vagyunk dupla olyan gyorsan telik az idő és ez nagyon-nagyon nem tetszik nekem. Apa dolgozott pár napot, itteni magyar vállalkozó hívta segítségül, akikkel egyébként is minden hétvégén közös programunk van, én közben élveztem a csendet anyussal. Gyakorolgatunk a jövőbeni vállalkozáshoz de nem akarnak sikerülni a dolgok úgy ahogyan mi szeretném, egy foodtruckot szeretnénk és benne gyrost árulni sütkumplival de ez a büdös pita nem akar sikerülni, vagy nem nyílik szét vagy túl kemény lesz a külseje vagy túl ropogós a széle namármost vagy túl sz@r a recept vagy túl vacak a sütő vagy egész eccccerűen (igen tudom, hogy nem így kell írni) mi vagyunk túl bénák :)))))


.......és, hogy miért pont ez? mert nagyon megtetszett. Előszöris azért mert nem vagyok kötött, nem kell korán kelnem amit köztudottan utálok és nem kell hétvégén dolgoznunk, kivéve ha bekerülünk valami jó kis hokimeccshez vagy ilyesmi, mert ismerős elmondása szerint ahova ő jár általában három foodtruck jelenik meg és a meccs felénél elfogy a kajájuk, nem tudja három truck úgy felpakolni magát, hogy elég legyen, másodszor pedig azért mert itt ez menő, és baromira igény van rá, harmadszor nekem a vendéglátás az életem és végül de nem utolsó sorban, mert a motel amit otthonról tök jó ötletnek láttunk itt már nem tűnik olyan jónak, nem akarok non-stop szolgálatban lenni, ebből már kiöregedtem azért, szóvala  kis tervünk az, hogy a truckkal odamegyünk a helyre 10 körül és ha elfogy amit vittünk de legkésőbb négykor irány haza, csak az a borzadály pita sikerülne :)

.......és ki ne hagyjam édes Hancsim szülinapját, mert ugyebár a 6 az mégiscsak 6 és ő már nem az én kisbabám, megnőtt :( kislány lett ......... valamiért az elmúlt hetekben nagyon anyás lett aminek roppantul örülök mert van akit még babusgatnom









2017. november 29., szerda

Suliról

....... Azt még nem említettem, hogy a vízumunk egyszercsak majd lejár és vagy meghosszabbítják vagy nem ........ na meg van még ez a menni vagy maradni érzés a lelkembe ........ de tudjátok mit sajnálok az egészben a legjobban, mármint ha vissza kell mennünk vagy visszamegyünk, hogy a gyerekeket vissza kell vinnem azokba az iskolákba, a stresszneveldébe .......ma Hollyval kettesbe csajos napoztunk, vásároltunk és közben próbáltam a legfontosabb infókat kiszedni belőle.

-Szeretsz itt lenni?
-Igenis meg nemis.
-Miért igen és miért nem?
-Mert itt mindenki kedves, mindig mosolyognak és segítenek, mert meleg van és óceán. A tanárok soha nem kiabálnak, mikor reggel köszönnek kedvese nem csak azért köszönnek mert kell. Anya ha valaki hibázik, nem kiabálnak nem nevetik ki hanem segítenek neki, mindenki.
-És miért nem?
-Anya nincs olyan amiért nem szeretek itt lakni csak hiányoznak a barátaim.

..... és gyerekek tényleg így van, akármelyik bal lábammal kelek fel, reggel Hannát egészen az osztályig kísérem és boldogan , mosolyogva jövök ki, hihetetlen de igaz, ha nem személyesen tapasztalnám nem hinném el ..... és tudjátok itt sz@rok bele az egész tökéletes magas szintű oktatásban Ausztriába és Magyarországon és üzenem boldog a gyerekem és ez mindennél többet ér a világon ........ mi volt Ausztriába? elmondom! végig azt hittem, hogy a gyerekkel van a baj, mert egy merő hiszti, mikor kijött az iskolából csak úgy bevágta az autó ajtót és 75%-ban hazáig puffogot, volt, hogy meg lehetett kérni valamire,volt,hogy nem, volt, hogy a testvéreivel volt agresszív, volt, hogy apró semmitmondó dolog miatt sírta el magát ....... és itt vagyunk 1 hónapja járnak iskolába és boldog és jókedvű, bármire megkérhetem, ágyba hozza a reggelit ........... nem fér a fejembe, nem tudom felfogni, hogyan lehet valakinek fontosabb a magas szintű oktatás minthogy a gyereke boldog legyen, és gyerek legyen úgy ahogy kelllllllll.

Ármin első osztályos volt Ausztriába a második héten az idióta barma mert nem tudom embernek hívni az ilyent szomorú smilet nyomott a fiam munkájára, a második héten!!!!!!!!!!!!!! hogy rohadt volna le a keze! Úgy elvette a kedvét a tanulástól, hogy egész évben nem kommunikált a tanító nénivel, így szó szerint ahogy írom. Minden tanulót egyformán kezelt illetve aki jó volt azt szerette aki nem azzal nem foglalkozott mert problémás volt neki, és otthon 10-ből 9 ilyen .............. Az idén újra elsős lett volna ...... itt berakták második osztályba még így nyelv ismeret nélkül is, mondtam, hogy még nem tud olvasni nem ismer minden betűt csak számolni tud, azt válaszolták amikor bele is szerettem a tanitó nénibe, hogy naés 4. végére megtanulja ............. Ennnnnnyi!!!! Majd megtanulja a saját ütemében. Otthon nem érdekelt, hogyan tanulnak, mindig azt mondtam az a lényeg, hogy ne bukjanak meg a többi le van sz....a , itt meg abszolút nem kell aggódnom, imádják az iskolát.

Szóval üzenem mindenkinek, Amerikában az oktatás klasszisokkal jobb mint Ausztriába vagy Magyarországon!!!!!

2017. november 17., péntek

Hálaadás a suliban

Belecsöppentem a szülői munkaközösségbe. Ma hálaadásnapi ebéd volt Ármin osztályában, szerdán volt Hancsinál és Hollynál is. Ma sikerült pár képet lőni. Hoztam nektek is megmutatni milyen szuper környezetben tanulnak a gyerekek. Az első pár kép az iskola udvaron ..... az étkezőnek van kinti része is és ebéd időben be lehet menni velük ebédelni :) (imádom)


Aztán a következő képekben pedig az osztály. Két tanterem egyben van de mégis külön és minden két tanteremnek van saját mosdója.







Katt a képre és látjátok nagyban :)

2017. november 10., péntek

A zűrzavar és káoszhegyen túl ..................

egyenruhásak vagyunk :)
......................dimbes dombos látvány tárul elénk az út néhol hepe-hupás néhol kezd simának tűnni de elég kanyargos, várom, hogy végre révbe érjünk és zökkenőmentesen élhessük a mindennapokat, de még baromi távol van a rév .......  amíg ez bekövetkezik írok pár szót az elmúlt napokról.

Hétfőn elkezdtük az iskolát .....végreeeee, olybá tűnik, hogy ez gördülékenyen sikeredett.

Holly mint azt már otthonról sejtettem kettő nap alatt maga köré gyűjtötte az egész osztályt. Mikor eldöntöttük, hogy jövünk hallani sem akart róla, első két beszélgetést végig zokogta, majd az ötödik alaklommal sikerült többé kevésbé meggyőzni, szóval Ő az akit abszolúte nem féltettem, Ő az a  gyerek akit ha a sivatag kellős közepén lerakok tíz perc múlva barátokat szerez ....... ez be is bizonyosodott.

Ármin, nos hát Ő ........ már írtam róla régebben, aki olvassa a blogom az tisztában van vele, hogy Ő nem egy átlagos kisfiú, érzékeny....... baromi jó szimpátia radarral, én még ilyent nem láttam de érzi, tudja, ha valaki nem őszintén közelít hozzá, nos aki nem az akár meg is feszülhet a gyerek nem áll vele szóba, számtalan kellemetlenség volt már ebből, például, hogy az első osztályt végig tolta úgy Ausztriába, hogy nem szólt a tanító nénihez, neee ne is mondjatok semmit ..... most szeptemberben, hogy újra kezdte az elsőt még Ausztriában ugye ez a tanító néni szimpatikusabb volt neki, minimális kommunikációra hajlandó volt vele .......... nos ez a gyerek ez itt kinyílt....... kinyílt mint a tubarózsa. Első nap mikor mentünk mindenkit a helyére kísérni, Ármin berobbant az osztályba, gyorsan kezet nyújtott a tanító nénijének és azt mondta: -hi .........majd ment befele az osztályba és kereste hova üljön le ........ állam leesett, komolyan mondom ott álltam egy helyben és forogtam a férjem a tanító néni között, hogy most mi vaaaaan???

A legkisebb ugrifülesem Hannicsek meg itt ül mellettem és angolul csacsog :O persze Ő minden reggel csakúgy mint Ausztriába itt is eljátssza a hattyúk halálát, hogy Ő nem akar bemenni, hogy Ő haza akar menni velem ,stb.stb.stb. De mindezek ellenére már három barátnője van és egy kisfiú aki beszél németül.

Mindent megér az, hogy minden értsd minden nap széles mosollyal jönnek ki és csak mesélnek és mesélnek. Ma iskola után be kellett mennünk és el vannak bűvölve a gyerekektől, hogy Holly milyen ügyesen beszél angolul, hogy Árminnak amit mondanak szinte mindent megért, a mai feladatot hiba nélkül megcsinálta, adott volt 4 betű és hozzá kellett ragasztani azokat a képeket amik b-vel kezdődnek, megcsinálta, hogy hogyan nem tudom. Hannát pedig azt mondták ne féltsem mert szívni fogja magába az angolt. Akitől a legjobban féltem Ármin volt, ha nem másért akkor már ezért megérte ez az út ez a költözés, barátai vannak, a tanító nénivel kedves és kommunikál és nem csak vele hanem azzal is akivel angolt tanul, a mai nap ennél jobb hírt nem is kaphattam volna, minden rossz minden nehézség eltörpül ...... és mikor megkérdeztem, hogy Ármin ez most, ez most mi? Ausztriába nem beszéltél senkivel itt meg mindenkivel szóba állsz, a zárkózott érzékeny kisfiúból te lettél a barátságos kisfiú? ......-Anya, mert itt mindenki kedves. (teljesen hülyének néznek szerintem elmondtam vigyázzanak Árminnal mert elég érzékeny, zárkózott és ha erőltetik amit nem akar, olyan falat húz, hogy nincs az az isten aki lebontja, és ha valami van engem hívjanak mert rajtam kívül senki nem tudja megnyugtatni, ehhez képest a gyerekem mindent megcsinál amit mondanak neki, mindenkivel kommunikál :O rettentően boldog vagyok)


2017. november 4., szombat

Vagyok- vagyok vagyogatok

Amikor belevágtunk ebbe a "kalandba" tudtam, hogy nehéz lesz. DE ez így élesben sokkal sokkal nehezebb, ha pontosan akarnék fogalmazni.......  JÓL FIGYELJ te ott a képernyő előtt!!! Csukd be a szemed menj le alfába és gondold azt, hogy mennyire lehet nehéz, majd azt "szorozd meg a végtelennel, helyezd az örökkévalóságba és belepillanthatsz abba, amiről beszélek."


De egy élmény itt lenni. Tudom azt is ha netán visszamegyünk irgalmatlanul hiányozni fog. De ha úgy érzem, hogy a depressziót táplálom vele akkor nincs értelme, azt vallom, hogy minden testi betegségnek lelki az oka, nem akarom betegíteni a lelkem. Ne gondoljátok, hogy sajnáltatom magam, csak őszintén leírom ami bennem kavarog és máris segít ........ Hálisten nagyon sok segítséget kapok és a sok üzenet baromi jól esik az olyan kalandvágyó emberektől mint mi. :) Fél évet adtam magamnak, hogy beleszokjak, hogy élvezzem, ha nem hát nem!!! Akkor hátra arc!

Nem fogom kudarcként megélni egy percig se gondoljátok, már csak ettől a negyvenakárhány naptól rengeteg kaptam/tanultam. Iszonyat feszegetve voltak a határaim de túléltem........túléltem, hogy első nap amikor átvettük a házat lekapcsolták a villanyt mert az előző lakó olyan nagy tartozást hagyott itt, 36-38 fokban iszonyú párában nincs légkondi, a medence tiszta kosz, felejtsd el, hogy belemész, nincs hűtő és még telefont sem tudsz tölteni, .....na aznap!!! aznap volt egy olyan pillanat, hogy leültem a gardróbba ahol senkisem lát és zokogtam, hihetetlenül hangzik de minden értsd minden erőt kivett belőlem.............. túléltem, hogy napokig csak matrac volt a házba, hogy napokig nem volt mire leülni, hogy napokig nem volt tv nem volt net, olyan hülyén hangzik mert ha megvan mindenünk legyintve azt mondjuk, semmi gond ...... de átélni más tészta ................. Az első napok nagyon nagyon megviseltek de a kommentjeitek az üzeneteitek, erőt adtak és magamba tudom, hogy meg kell próbálnom hogy esélyt kell adnom hiszen nem véletlenül döntöttünk így.

“Tudod , hogy miért nehéz , hogy boldogok legyünk? Mert nem vagyunk hajlandók elengedni a dolgokat, amik a szomorúságot okozzák.
Tehát miért kapaszkodsz olyan dolgokba, amik szomorúságot okoznak? Kérdezd meg magadtól! Néha tudatosan választjuk a boldogtalanságot, mert nem tudjuk elengedni.
Vagy éppen nem is tudunk erről, csak éppen még nem vetettünk egy jó kemény pillantást az életünkre, hogy rájöjjünk, mit kell kivágni.

Szóval én most megpróbálom kivágni ........ elengedem, elengedem apukámat és apósomat is aki a mai napig elsőként ugrik be ha főzéssel kapcsolatos kérdésem van, igyekszem csakis a szép dolgokra koncentrálni és igyekszem visszaemlékezni arra amiket mondott.

Mostanában elég tűrhetőre összeszedtem magam, csinálok egy videót is, talán elvisel a képernyő :)))




2017. október 28., szombat

Az erő velem van

Olyan érdekes ez ........... mindig mikor jön az érzés, hogy na most nagyon hazamennék, olyankor mindig felbukkan egy-egy ismerős arc. Egy ismerős arc aki azt mondta, hogy -Aki nem lép az nem indul el. Vagy egy másik arc aki azt mondta - Ez igen, nagyon bátrak vagytok és minden jót kívánt és érezted, hogy nem csak úgy általánosan mondja hanem úgy is gondolja. A harmadik arc aki az én főnökasszonyom volt, mikor elköszöntem tőle kérdeztem, hogyha visszajövök akkor lesz egy állása számomra, Ő azt válaszolta lesz de te nem fogsz visszajönni............erre csak azt tudom mondani magamnak, hogy huhhhh ..... ennyire ezt sugároztam? ennyire magabiztosnak tűntem? ..... és igen rohadt magabiztos voltam és piszkosul erős, de hol van akkor most ez az énem???? jön! érzem, hogy jön és tör felfelé ................ ehhez sokat kell noszogatnom saját magam természetesen és tudjátok mi segít sokat? az, hogy élek!!! hogy minden reggel felébredek!!! hogy együtt van a családom és egészségesek vagyunk!!! hogy apukám biztos csúnyán néz mikor azt látja amit pár napja látott belőlem!!! Ő nem ezt akarná, szerette, hogy mindig tudtam mit akarok, hogy mindig erős vagyok és magabiztos .......... ha azért kellett itthagynia, akkor baromira nem ezt akarja látni. Szóval még kicsit lent a sötétben de török felfele. DEEEE !!!! Túl rövid az élet ahhoz, hogy boldogtalan legyek ha nem tudom megszokni ha nem tudom bizonyos dolgokon túltenni magam, nem alkuszom meg, sohasem tettem és nem most fogom elkezdeni ....... mérlegelek és ha kell visszafordulok!

Köszönöm a szavaitokat , szörnyen jól esnek és megannyi erőt adnak!!!

Hollyval beszélgettünk, 10 éves, Őt már be lehet vonni mindenbe és úgy érzem, hogy kell is mert fölöttébb jól esik neki. Vele nagyon megváltozott minden az utóbbi időben, olyan felnőttes lett olyan nagylány, este mikor alszik bemegyek betekarom és összeszorul a szívem ❤ megnőtt!!! piszkosul elrohant az idő, már nem kislány és innen nincs visszaút 😩 nagyon büszke vagyok rá ...... szóval beszélgettünk, hogy mi van ha mégis visszamennénk, de azt mondta -anya én már nem szeretnék. A terv mondjuk részemről nem véglegesen szólt. Majd meglátjuk mit dob a gép :)

Ami a legfontosabb, legaktuálisabb mondásom most az,hogy :SOHA NEM VESZÍTEK!!! VAGY NYEREK VAGY TANULOK BELŐLE!!!

2017. október 24., kedd

HEMI a motor ;)

Szóval bemutatom nektek a családunk új tagját illetve már pár hetes ............ Otthon sokáig volt vágyam egy ilyen autó még ifju koromba de aztán átálltam az Audi fanok közé és az A6 volt évekig az én kis barátom ...... imádom és a szívem szakadt meg, hogy ott kellett hagynom de hát ezt dobta a gép ..... itt sajnos a kombi autó ritka mint a fehér holló én pedig sedant soha nem vennék. Szóval itt aki nagy autót akar az SUV-t vesz. Mivel apjuk erősen Audi ellenes így a Q7-ről letettem. Így lett egy kis Hemi motoros vadállatom :))) Ő lenne a kispajti



.ÚI.: Egész jól vagyok már, nagyjából mindent megvettünk ami egy házba kell és valahogy visszaadta a komfort érzést már csak a barátok hiányoznak cefetül.......... de jönnek és látogatnak mert megígérték.



2017. október 19., csütörtök

Rendezetlenül

  Egyrészről aki olvas/ismer az tudja nagy vágyunk volt, hogy itt éljünk évek óta gondolkodtunk rajta de én nem tudtam otthagyni a családom, apukámat pedig nem lehetett volna rábírni a költözésre, aztán beteg lett és itthagyott .......... akkor gondolkodtunk hogy eljövünk, anyut megkérdeztük benne volt, hogy jön velünk és tesómék is,  aztán apósom két szívroham után nem tudott többet dolgozni, segíteni kellett neki, mindenhogyan, sokat volt nálunk de egy cseppet sem bántam, szerettem ha ott volt, sokat segített a gyerekek körül is és nem voltam egyedül, de egy alkalommal mikor hazament szívelégtelenség jött és győzött felette, ő is itthagyott, mindketten tudták mennyire idevágyunk, mióta készülünk idejönni és sokszor úgy érzem mióta itt vagyunk, hogy miattunk haltak meg, hogy mi ide tudjunk jönni. Ilyenkor nagyon le tudok csúszni hangulatilag és szó szerint az ágyból felkelni sincs kedvem.

Másrészről meg mikor belegondolok, hogy Ausztriába már mindenünk megvolt, 12 év kemény munkája és mondhatom azt bátran, hogy szinte semmi nem hiányzott az életünkből, erre fogtuk magunkat és mindent feladtunk, mindenünket eladtuk és idejöttünk, nincs semmink :( egy két bútor amit idáig vásároltunk, az autó, bicikli ..... ennyi ....... sokszor felteszem magamnak a kérdést, hogy miért? MIÉRT akartam én/mi ezt? Kijöttünk a komfort zónánkból és most nagyon megbosszulja magát az, hogy miért nem volt nekünk jó az ami ott volt. Kimentem a faluba és mindenki ismert, mindenkinek volt pár szava hozzám, átjártak a gyerekek barátai, bármikor átugrottam Magyarországra és végül de nem utolsó sorban, napi szinten kommunikálhattam a barátaimmal és találkozhattam velük bármikor, itt nincsenek barátok itt nincs senkink, (igaz az ember a családjával van, egészséges mindenki és ez kell, hogy boldogságot adjon nem a magunk mögött hagyott dolgok)

......... és tujátok nem jön az az érzés, hogy szeretek itt lenni, hogy örömmel vásároljak a házba, teher az egész, minden nehezemre esik, alig vártam a hallowen és most egy rohadt tököt sincs kedvem vásárolni, ellenben elképzelem ahogy otthon (Ausztriába) épül a házunk és, hogy milyen szép lenne és hogyan rendezném be ..... na ez az érzés itt nincs .......... habár megvallom, hogy nagyon lehúz az, hogy rengeteg pénzt fizetünk bérleti díjra, soha nem laktam elbérletbe és tudom idővel itt is meglenne a sajátunk és vihetném magammal, valahogy mégsem esik jól, egy hónapja vagyunk lassan itt és egy ülőgarnitúrát nem vettünk még a nappaliba mert egyszerűen nincs erőm elmenni nézelődni, holott azelőtt imádtam.

Harmadrészről meg baromi jó itt lenni, Amerikát továbbra is imádom csak néha az az érzésem, jobb lett volna csak nyaralni idejárni, azon kívül, hogy a biztositás baromi drága semmi rosszat nem tudok rá mondani, reménykedtem egy jövőben a gyerekeimnek és ha kibírom ezt a nehéz időszakot hiszem, hogy itt az is lesz nekik. Ha elkezdődik az iskola és végre mi is nekifoghatunk annak amit szeretnénk biztosan sokkal könnyebb lesz.

Hát most nagyon zagyvára sikerült ez a bejegyzés, remélem valami értelmeset is ki tudtok belőle hámozni, de egyszerűen most nem sikerült rendeznem a gondolataimat, csupa káosz van odabent. Tudom, hogy erős vagyok és tudom, hogy simán átjutok ezen csak még azt nem tudom, hogy akarom-e, otthonról úgy indultam, hogy fél évet adok magunknak, aztán ha nem lesz jó indulás haza :)