Rendezetlenül

  Egyrészről aki olvas/ismer az tudja nagy vágyunk volt, hogy itt éljünk évek óta gondolkodtunk rajta de én nem tudtam otthagyni a családom, apukámat pedig nem lehetett volna rábírni a költözésre, aztán beteg lett és itthagyott .......... akkor gondolkodtunk hogy eljövünk, anyut megkérdeztük benne volt, hogy jön velünk és tesómék is,  aztán apósom két szívroham után nem tudott többet dolgozni, segíteni kellett neki, mindenhogyan, sokat volt nálunk de egy cseppet sem bántam, szerettem ha ott volt, sokat segített a gyerekek körül is és nem voltam egyedül, de egy alkalommal mikor hazament szívelégtelenség jött és győzött felette, ő is itthagyott, mindketten tudták mennyire idevágyunk, mióta készülünk idejönni és sokszor úgy érzem mióta itt vagyunk, hogy miattunk haltak meg, hogy mi ide tudjunk jönni. Ilyenkor nagyon le tudok csúszni hangulatilag és szó szerint az ágyból felkelni sincs kedvem.

Másrészről meg mikor belegondolok, hogy Ausztriába már mindenünk megvolt, 12 év kemény munkája és mondhatom azt bátran, hogy szinte semmi nem hiányzott az életünkből, erre fogtuk magunkat és mindent feladtunk, mindenünket eladtuk és idejöttünk, nincs semmink :( egy két bútor amit idáig vásároltunk, az autó, bicikli ..... ennyi ....... sokszor felteszem magamnak a kérdést, hogy miért? MIÉRT akartam én/mi ezt? Kijöttünk a komfort zónánkból és most nagyon megbosszulja magát az, hogy miért nem volt nekünk jó az ami ott volt. Kimentem a faluba és mindenki ismert, mindenkinek volt pár szava hozzám, átjártak a gyerekek barátai, bármikor átugrottam Magyarországra és végül de nem utolsó sorban, napi szinten kommunikálhattam a barátaimmal és találkozhattam velük bármikor, itt nincsenek barátok itt nincs senkink, (igaz az ember a családjával van, egészséges mindenki és ez kell, hogy boldogságot adjon nem a magunk mögött hagyott dolgok)

......... és tujátok nem jön az az érzés, hogy szeretek itt lenni, hogy örömmel vásároljak a házba, teher az egész, minden nehezemre esik, alig vártam a hallowen és most egy rohadt tököt sincs kedvem vásárolni, ellenben elképzelem ahogy otthon (Ausztriába) épül a házunk és, hogy milyen szép lenne és hogyan rendezném be ..... na ez az érzés itt nincs .......... habár megvallom, hogy nagyon lehúz az, hogy rengeteg pénzt fizetünk bérleti díjra, soha nem laktam elbérletbe és tudom idővel itt is meglenne a sajátunk és vihetném magammal, valahogy mégsem esik jól, egy hónapja vagyunk lassan itt és egy ülőgarnitúrát nem vettünk még a nappaliba mert egyszerűen nincs erőm elmenni nézelődni, holott azelőtt imádtam.

Harmadrészről meg baromi jó itt lenni, Amerikát továbbra is imádom csak néha az az érzésem, jobb lett volna csak nyaralni idejárni, azon kívül, hogy a biztositás baromi drága semmi rosszat nem tudok rá mondani, reménykedtem egy jövőben a gyerekeimnek és ha kibírom ezt a nehéz időszakot hiszem, hogy itt az is lesz nekik. Ha elkezdődik az iskola és végre mi is nekifoghatunk annak amit szeretnénk biztosan sokkal könnyebb lesz.

Hát most nagyon zagyvára sikerült ez a bejegyzés, remélem valami értelmeset is ki tudtok belőle hámozni, de egyszerűen most nem sikerült rendeznem a gondolataimat, csupa káosz van odabent. Tudom, hogy erős vagyok és tudom, hogy simán átjutok ezen csak még azt nem tudom, hogy akarom-e, otthonról úgy indultam, hogy fél évet adok magunknak, aztán ha nem lesz jó indulás haza :)