2011. október 31., hétfő

Kiruccanás


A zapa nem dolgozott ma és miután Hollyt elvittem oviba elindultunk ikeázni ... elfáradtam úgy isten igazából, de ettünk finom hot-dogot amit már nagyon kívántam, vettünk egy ágyat Árminnak persze itthon vettem észre, hogy fehér helyett natúr színbe kaptuk mert én sose tanulok belőle,hogy mielőtt átveszem nézzzzem meg mit adnak.
Vettünk a mi szobánkba is egy komódot ami teljesen szükségtelen mert a gardrób 30% még üres de a tv a szobába a falra van feltéve és Árminnak az első dolga ha bejön a hálónkba,hogy rángatja a zsinórt és féltem nehogy a tv egyszercsak a fején landoljon majd.Vettem egy cserepes virágot amit Árpi percenként ki akart vágni a bevásárló- kocsiból és csak simán lepáfrányozta merthogy állítólag így is túl sok van itthon. Hazafele Sopronon keresztül jöttünk, a Brendonba Zoénak is vettünk egy ágyat aminek nagyon örülök mert kereke is van és így bárhova tudom vinni ha kell és nem kellett bölcsőt venni ami amúgyis 2-3 hónapra lett volna jó csak és nem is tetszett. A tescoba is jól felhúztak, Anna Peti Gergőt vettem múlthéten kettőt és véletlenül egy olyant ami már megvan, azt mondta a plázacica az információnál olyan úristen te hogy nézel ki (mármint én) pillantással,hogy nem cserélik nem lehet. Normális esetben én ilyent nem hagyok annyiba de most nem volt kedvem vitatkozni amúgy se sűrűn járok a tescoba mert alapból ki nem állhatom hát ezután egyáltalán nem fogok. Elvileg minden készen áll Zoé fogadására még a ruhákat kell kimosnom neki de azt majd csak hétvégén mert pénteken hozzá csak a szárítógépet. A kórházi pakkos bőrönd még mindig üres :D de végülis az sem gond bevágok magamnak egy köntöst ha menni kell és kész, úgyis a kórházba mindent adnak, picinek is nekem is nem kell vinnem semmit csak ruhát amibe hazahozom. Ha valami lesz tesóm fog híradást adni a dolgokról, laptopot nem viszek a kórházba úgy gondolom nem odavaló.

5 megjegyzés:

hermi67 írta...

Végre tudtam jönni egy kicsit olvasni!
A gyerekek gyönyörűek!
Nagyon nagyon drukkolok Neked! Ölellek!

szandra írta...

Igazad, van a laptop nem odavaló. Ez legyen csak majd a ti "pillanatotok", napjaitok:)
IKEA: nálatok nem úgy van, hogy magadnak kell összeszedni a dolgokat a bútorhoz? Nálunk igen, ezért utálom, nem is nagyon járunk oda, max. polcért. Azt nem tudjunk nagyon elrontani:D Halkan megjegyzem, nekem a bükk szín jobban tetszik, mint a fehér :D Szupi, hogy mindent így meg tudtatok venni :)
Tesco: én is utálom, és olyan NINCS, hogy nem cserélik ki a könyvet, meg úgy egyébként semmit..... de már a SPAR-t is UTÁLOM, így nagybetűvel, majd írok róla. Na jó hosszúra sikeredtem :D Pihenj még amennyit tudsz, nemsokára itt a nagy nap :) puszi Nektek

Annamari írta...

Hermi puszi ♥

szandra ♥ ..... de az ikea nálunk is olyan csak vannak bizonyos termékek amire rá van írva, hogy eladó kell hozzá, ő kiírja egy lapra vonalkóddal azt kifizetjük a kaszánál és van egy hely ahol át lehet venni.

Mariann írta...

A laptop szerintem sem odavaló. Láttam egy közös isminknél egyszer, hogy legfontosabb dolga az volt a babája születése után, hogy percenként beszámoljon a blogjába mindenről. Szerintem az bizarr. Nekem sem férne bele ilyesmi. Ott kizárólag egymásnak kell örülni, élvezni az első közös pillanatokat, perceket, napokat. Jól teszed,ha otthon hagyod. :)
IKEA - hasonló okok miatt nem szeretem, mint xan :D
Tesco-ba menj vissza egy kevésbé plázacicához és tuti kicserélik blokkal. Ez baromság, hogy nem lehet...! Juszt se hagynám, már csak azért se'! :))

Annamari írta...

Marigold igen a nem odavaló mellett ez a leghelyesebb kifejezés bizarrrrr :)

én nem tudom miért de ikea függő vagyok :D

ma kicserélték a könyvet is, egy aranyos pasi volt ott és nem kérdezett semmit, azt mondta hozzam amelyiket szeretném :)