Tüdőgyulladás

Tegnap engedtek haza a kórházból, kegyetlen napok állnak mögöttünk. Múlthéten szerdán kezdődött ... délelőtt elkezdett rázni a hideg de úgy,hogy fél óra múlva már mindenem fájt, aztán szépen jött mellé a láz ... este kihívtuk a dokit adott gyógyszert de két nap alatt nemhogy váltózás nem volt hanem egyre rosszabbul voltam ... anyukám már szerdán kijött hozzánk,hogy a gyerekekkel legyen mert képtelennek éreztem magam arra ,hogy ellássam őket. Egyre jobban fájt mindenem, de szó szerint mindenem ... bejött Árpi a szobába és mondtam neki csináljon valamit mert nem bírom tovább, ordítani tudnék a fájdalomtól. Bevitt a kórházba ahol alaposan kivizsgáltak és kiderült,hogy tüdőgyulladás és annak is a rosszabbik fajtája ... már akkor elfogott a sírás mikor mondta a doki,hogy bent kell maradnom és rohantak az infúzióval meg az antibigyóval.A következő 1 hetet senkinek nem kívánom, lehet más könnyebben viseli de nekem maga volt a pokol a gyerekeim nélkül, valószínű a dokiknak is mert minden nap megkérdeztem mikor mehetek már haza és minden egyes nap legalább másfél órán át sírtam a vizit után, vasárnap kaptam nyugtatót ... Életem legeslegszörnyűbb 1 hete volt, lelkileg teljesen odavagyok ezt a szerencsétlen bejegyzést is másfél órája próbálom befejezni de minden egyes alkalommal beugrik a kép amikor a zapa csak Árminnal volt meglátogatni, lekísértem őket a főbejáratig (nagy hiba volt) elköszöntünk, a zapa elindult kifele, Ármin kis buksija a vállába fúródva, sose felejtem el a szomorú arcát és ahogyan integet amíg csak lát, mintha apró kis cafatokra tépdelte volna valaki a szívem, legszívesebben lerogytam volna a földre és ordítottam volna,hogy hozza vissza ne vigye el tőlem.
Nyugtató minden nap kellett,mert különben félóránként sírtam el magam kb 1-2 órára amitől a végén már a fejem is majd szét szakadt. Mikor megtudtam,hogy jöhetek haza másnap, az idő ólomcipőt húzott és vánszorgott másodpercről-másodpercre, aznap éjjel nem is aludtam, reggel 6-tól már alig vártam,hogy hozzák már azt az utolsó adag infúziót mert szeretném már kitépni a karomból azt a rohadt branült vagy mi a neve. A lényeg,hogy itthon vagyok, már sokkal jobban de még nem teljesen jól ... A gyerekek felváltva vannak a kezembe és soha többé nem kívánom ezt átélni. Remélem nem esek vissza és nem lesz szövődmény sem, igyekszem mindent betartani amit a doki mondott. Holly behozta nekem a malackáját amire ha ránéztem természetesen sírtam.Szeretném megköszöni a zapának aki állta a sarat, a tesómnak aki kihozta anyukámat hozzánk, anyósomnak aki jött segíteni anyukámnak de legeslegfőképpen édesanyámnak akinél csodásabb ember nincs a földön aki csapot papot hagyva,munkáját lecarva jött nekünk segíteni na és persze apukámnak aki több mint 1 hétig nélkülözte Őt.